Pages Menu
Categories Menu

Cél és célpontok

A Szatmár Megyei Közösségi Fejlesztési Társulást 2015-ben hozták létre azzal a céllal, hogy a megye fejlődéséhez szükséges projekteket előkészítse, népszerűsítse és gyakorlatba ültesse, s ezáltal a társulásban lévő községek közös érdekét szolgálja a legkülönfélébb területeken, mint a szociális szolgáltatások, egészségügy, oktatás, sport, kultúra, infrastruktúra, környezetvédelem, vállalkozási szféra, turizmus, területrendezés, informatika, stb. Mindezeket annak érdekében, hogy közösen tudjanak pályázni hazai és nemzetközi szintű finanszírozási lehetőségekre, amelyek mind helyi mind megyei fejlesztési lehetőségeket szem előtt tartanak, de emellett közpolitikai kérdések koordinációját is el kívánja látni a társulás az alábbi területeken: munkaerőpiac, szocilális kérdések, területrendezés, gazdasági fejlődés, a turizmus népszerűsítése és ösztönzése, információs technológia, stb.)  szem előtt tartva ugyan a 215/2001-es törvény 12. artikulusának 3-as bekezdését.

A cél elérése érdekben az alábbi célpontokat javasolja a Társulás:

a) Szatmár megye prioritásai területén a közös érdekeket szolgáló projektekhez szükséges dokumetáció megvalósítása és összeállítása annak érdekében, hogy:

  • a helyi és megyei közlekedést, környezetvédelmet, szociális szférát, egészségügyet, turizmust, oktatást és távközlést érintő infrastruktúrát biztosítani és bővíteni lehessen,
  • a versenyképességen alapuló gazdasági fejlesztés és a vállalkozói szféra fejlődésének támogatásával új munkahelyeket lehessen teremteni;
  • támogatni lehessen a turizmust, a kultúrát és a helyi azonosságtudatot a társulásban résztvevő települések emberi és –természeti értékeinek „értékesítése” révén, illetőleg a természetvédelemet;
  • támogatva legyen a kutatás, a technológiai innovációs és az információs társadalom;
  • növelni lehessen a foglalkoztatottságot és az emberi erőforrást
  • biztosítani lehessen a fenntartható fejlődést,
  • fejleszteni tudjuk a közpolitikákat, közigazgatást;

b) központosítani a közös érdekek mentén megfogalmazódó projekteket, valamint ezek finanszírozási lehetőségeit, valamint rendszerezi ezeket egy egységes, a megye fejlesztését és a helyi kezdeményezések szem előtt tartó koncepció mentén;

c) előmozdítani ay együttműködéseket és a közreműködéseket, hogy megvalósíthatóak és finanszírozhatóak legyenek közös befektetések;

d) a strukturális és kohéziós alapok, valamint más, helyi és megyei fenntartható fejlődést célzó pályázati pénzösszegek lehívási esélyének növelése;

e) a megye fejlesztási stratégiájának folyamatos javítása.