Tapasztalatcsere a DECRISIS projekt keretében Szatmárnémetiben

Szatmárnémetiben zajlott 2025. november 6–7. között a DECRISIS – Development of Children’s Rehabilitation Institutions (ROHU00350) projekt keretében szervezett nagyszabású tapasztalatcsere, amelyet az Interreg VI-A Románia–Magyarország Program finanszíroz. A kezdeményezés célja a speciális nevelési igényű gyermekek számára nyújtott szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása Szatmár megye (Románia) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (Magyarország) területén.

Az eseményt a Szatmár Megyei Közösségi Fejlesztési Társulás szervezte, és oktatási, egészségügyi, terápiás és pszichológiai szakembereket, valamint pedagógusokat és a Szatmár Meegyei Speciális Oktatási Központ, illetve a Nyíregyházi Tankerületi Központ képviselőit fogta össze, akik a projekt partnerei.

A találkozó első napja a Szatmár Megyei Speciális Oktatási Központban (CSEI) kezdődött, ahol a résztvevőket a helyi megvalósító csapat fogadta. A DECRISIS projekt és céljainak – a modern terápiás feltételek megteremtése, a szakmai kompetenciák fejlesztése és az intézményi együttműködés erősítése – bemutatása után számos olyan helyi szervezetet ismerhettek meg, amelyek speciális nevelési igényű gyermekek számára nyújtanak szolgáltatásokat. A program ezt követően látogatásokkal folytatódott a „Boldog Scheffler János” Központban, valamint a CSEI Cuza Voda utcai épületében, ahol a vendégek közvetlenül megfigyelhették a mindennapi terápiás tevékenységeket és a modern felszereltséget.

A második nap a jó gyakorlatok cseréjére összpontosított. A szakemberek bemutatták a speciális nevelési igényű gyermekekkel végzett terápiás módszereket, majd interdiszciplináris munkacsoportokban – pedagógusok, pszichológusok és terapeuták – közösen dolgoztak a személyre szabott rehabilitációs megközelítések kidolgozásán. A résztvevők ellátogattak a nagykárolyi Speciális Oktatási Központba és a hipoterápiás központba is, ahol megismerték a lóasszisztált terápia alkalmazását az autizmus spektrumzavarral élő gyermekek támogatásában. A bemutatókat gyakorlati foglalkozások és megbeszélések követték, amelyek az ember és állat közötti interakció terápiás előnyeire fókuszáltak. A rendezvény végén a szakemberek közösen értékelték az együttműködés eredményeit és meghatározták a jövőbeli fejlesztési irányokat az oktatási és terápiás szolgáltatások megerősítésére.

A szatmárnémeti esemény fontos lépést jelentett a határon átnyúló együttműködésben, és rávilágított arra, hogy a tapasztalatcsere és a szakmai párbeszéd elengedhetetlen a speciális nevelési igényű gyermekek és családjaik támogatásának folyamatos fejlesztéséhez.

A DECRISIS projektet a Szatmár Megyei Közösségi Fejlesztési Társulás valósítja meg a Szatmár Megyei Speciális Oktatási Központ és a Nyíregyházi Tankerületi Központ partnerségében, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség társult partnerként vesz részt. A projekt teljes költségvetése 477.999,90 euró, ebből 382.399,91 eurót az Európai Unió biztosít az Interreg VI-A Románia–Magyarország Program keretében, a megvalósítási időszak pedig 24 hónap.