Szatmárnémetiben került sor január 28-án a „Zöld átállás területén folytatott kétoldalú együttműködés megerősítése” projekt zárókonferenciájára. Az eseményen részt vettek a helyi önkormányzatok vezetői, a projektpartnerek képviselői, valamint a sajtó képviselői. A konferenciát a Szatmár Megyei Közösségi Fejlesztési Társulás elnöke, Pataki Csaba, illetve a norvég Vista Analyse AS partner képviselője, Haakon Vennemo nyitotta meg. A konferencia programja tartalmazta a projekt és eredményeinek bemutatását, a megújuló energia és energiahatékonyság terén készült megvalósíthatósági előtanulmány ismertetését, amelyet a norvég partner dolgozott ki a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér számára, valamint a jövőben megvalósítható innovatív és méltányos zöld átállást elősegítő lehetséges projektek megbeszélését.
A „Zöld átállás területén folytatott kétoldalú együttműködés megerősítése” projekt 7 hónapig tartott, és Izland, Liechtenstein és Norvégia által nyújtott támogatásokból finanszírozták az EGT és Norvég Alap 2014–2021-es pénzügyi mechanizmusa keretében, a „Romániai Energia Program” részeként. A projekt teljes értéke 167.800 euró volt, amelyből 142.630 eurót az EGT és Norvég Alap támogatása biztosított. A projekt fő célja innovatív és méltányos zöld átállást elősegítő intézkedések fejlesztése és népszerűsítése Szatmár megyében kétoldalú együttműködés révén.
A projekt tevékenységei:
- megvalósíthatósági előtanulmány kidolgozása a Vista Analyse AS partnertől a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér számára a megújuló energia és energiahatékonyság területén;
- tanulmányút szervezése Norvégiába Szatmár megyei közintézmények 10 képviselője számára, a tudás és a jó gyakorlatok átvitele érdekében az energiahatékonyság és az energiabiztonság területén.
A projekt főbb közép- és hosszú távú eredményei:
- megvalósíthatósági előtanulmány a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér számára a megújuló energia és energiahatékonyság területén;
- az energiahatékonyság és energiabiztonság terén bővült ismeretek a Szatmár megyei közintézmények 10 képviselője számára.
Megjegyzés: Az EGT és Norvég Alap támogatásai Izland, Liechtenstein és Norvégia hozzájárulását jelentik egy zöldebb, versenyképesebb és befogadóbb Európa érdekében. A támogatások két fő célja a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése Európában, valamint a kétoldalú kapcsolatok erősítése a donorállamok és a közép-, kelet-európai és balkáni 15 EU-tagállam között. A donorállamok szorosan együttműködnek az EU-val az Európai Gazdasági Térségről szóló Megállapodás keretében. 1994 és 2014 között a donorállamok 3,3 milliárd eurót biztosítottak különböző támogatási rendszerek keretében. A 2014–2021-es időszakra az EGT és Norvég Alap támogatásainak összege 1,55 milliárd euró. További információ az EGT és Norvég Alapokról: www.eeagrants.org.