GenProcure: Két nap a nemi szempontokra érzékeny közbeszerzések jegyében Alcoyban

2025.március 11–12-én a spanyolországi Alcoy adott otthont a GenProcure hálózat találkozójának, egy nemzetközi eseménynek, amely a nemi szempontokra érzékeny közbeszerzések megerősítését célozta. A partner városok képviselői, szakértők és helyi hatóságok gyűltek össze, hogy konkrét módokat találjanak a nemek közötti egyenlőség közbeszerzési folyamatba való integrálására. A Szatmár Megyei Közösségi Fejlesztési Társulást képviselte Bura Mihaela – a Szatmár Megyei Tanács közbeszerzési igazgatója, Laszlo Silvia – a Szatmár Megyei Múzeum szakfelügyelője és Nicoleta Lașan – a társulás ügyvezető igazgatója és a projekt helyi koordinátora.

A találkozó egy városnéző túrával kezdődött, majd a munkálatok az Urbà de Rodes Technológiai Parkban folytatódtak. Az első nap viták és előadások zajlottak a nemi szempontokra érzékeny költségvetés-tervezésről, egy ajánlásokat és bevált gyakorlatokat tartalmazó katalógus kidolgozásáról a nemi szempontú záradékok közbeszerzési folyamatba való beépítése érdekében, valamint Alcoy városának jó gyakorlatait mutatták be ezen a területen.

A második nap a nemi szempontok közbeszerzési folyamat minden szakaszába való integrálásának elmélyítésére összpontosított. Ebéd után Szatmár megye, Famalicão és Zágráb városai részt vettek egy World Café ülésen, ahol bemutatták az önkormányzataikban a projekt részeként megvalósított tevékenységek eredményeit. A beszélgetések egy Integrált Cselekvési Tervekről szóló külön szekcióval folytatódtak, majd a projektmenedzsment csapatának találkozójával zárultak.

Az alcoyi rendezvény újabb lépést jelentett egy olyan európai hálózat megerősítése felé, amely elkötelezett a nemek közötti egyenlőség előmozdítása mellett a közpolitikák és az intelligens közbeszerzés révén. Az együttműködő légkör és a tapasztalatcsere ismét bebizonyította, hogy a valódi változások a párbeszéden és a kölcsönös tanuláson alapulnak.

A GenProcure projekt fő célja annak feltárása, hogy a közbeszerzések hogyan járulhatnak hozzá a nemek közötti egyenlőtlenségek csökkentéséhez. A projekt megvalósítási időtartama 30 hónap, és egy helyi akcióterv kidolgozásával zárul a közbeszerzések területén. A Szatmár Megyei Közösségi Fejlesztési Társulás a projekt kilenc partnere közé tartozik, a következő közhatóságok mellett: Vila Nova de Famalicão – Portugália, amely koordinációs szerepet betöltő vezető partner, Zágráb – Horvátország, Koszalin – Lengyelország, Messina – Olaszország, Ibrány – Magyarország, Alcoy – Spanyolország, Umeå – Svédország és a Zenica-Doboj Kanton Fejlesztési és Nemzetközi Projektek Osztálya – Bosznia-Hercegovina. A projektet az URBACT IV Program finanszírozza, és összértéke 847.160 euró, amelyből 599.611,75 euró az Európai Unió támogatása.